3-as metró felújítása, Népliget, munkatérhatárolástervezés liftek építéséhez

muszaki_adatok_cim

Műszaki adatok

Szakágak

forgalomtechnika
híd- és szerkezettervezés
geotechnika
organizáció

Megbízó

HBM Kft.

Tervezés értéke

1,59 millió Ft

Teljesítés éve

2019 - 2020

Kivitelezés éve

2019 - 2020

Cégünk az M3 metró déli szakasz felújításának keretében tervezte meg a Népliget állomás akadálymentesítése céljából beépítendő liftek, illetve az azokat összekötő aluljáró-bővítés munkatérhatárolását.
A tervezés során számos kötöttséggel kellett szembenéznünk. A metróállomás környezetében rendkívül nagy a közúti-, gyalogos-, és kerékpárforgalom, illetve meglehetősen sűrű a közműhálózat is. A tervezés során kiemelt szempont volt, hogy egyszerre minél kisebb területet kelljen lezárni a munkavégzés érdekében, így különös figyelmet kellett fordítani az építési ütemezés gondos megtervezésére.
A tervezési terület fedőrétege finom szemcsés, amely alatt durva szemcsés homok, illetve kavicsos homok található. A kavicsos homokban gyakran nagyméretű kövek is megjelentek, jelentősen nehezítve ezzel a kivitelezést. A fedőrétegek alatt kb. 1 m vastagságú agyagréteg jelentkezett, alatta pedig a területen jellemző iszapos homok alapréteget tártak fel. A talajvíz a fúrásokban ~3,5 m mélységben jelent meg, és a kivitelezés folyamán kiderült, hogy áramlása is jelentős.
A liftaknák 10 m mélységűek, egyik oldalukon a meglévő metróállomás résfalaihoz csatlakoznak. Az általunk tervezett munkatérhatárolás nem része a liftek végleges szerkezetének, a munkagödrön belül épített, vízszigeteléssel ellátott monolit vasbeton szerkezetek alkotják a liftaknák oldalfalát. A munkagödrök elkészültekor, a szerkezetépítéssel összehangolt ütemben a résfalakat szakaszosan átvágták, a szigetelést és a vasbeton szerkezeteket átfuttatták, így biztosítva az állomási tér és a liftek összeköttetését. A kivitelezés során folyamatos egyeztetésben voltunk a fővállalkozóval, hogy a liftaknák belső szerkezetének építése és az állomási résfalak átvágása zavartalanul folyhasson a munkagödör állékonyságának megőrzése mellett.
Az északi oldali (Újpest-központ irány) liftakna az Üllői út Népliget felőli járdájában kapott helyet. Ezt az aknát hézagos cölöpfallal terveztük, 80 cm átmérőjű cölöpökkel, mivel elegendő hely volt a cölöpözőgép munkavégzése számára. A cölöpök közébe jet-oszlopokat terveztünk a munkagödör vízzáróságának biztosítása érdekében. A határoló falakat 2 db hegesztett idomacél zárt kerettel támasztottuk meg.

A déli oldali (Kőbánya-Kispest irány) liftakna a közúti felüljáró alá került. Mivel a felüljáró alatt csak korlátozott magasságú munkagéppel lehetett dolgozni, a cölöpözés nem volt lehetséges. A szakkivitelező rendelkezésre állt egy olyan munkagép, amivel lehetséges volt a jetelés a hídszerkezet alatt. A munkatérhatárolást ezért összemetsző jet-oszlopokkal terveztük meg, melyekbe összecsvarozott idomacél szelvényeket helyeztek el. A kivitelezés során komoly nehézséget jelentettek a felső talajzónában megjelenő nagyméretű kövek, melyek gátolták a jet-oszlopok létrejöttét, illetve az áramló talajvíz, ami folyamatosan kimosta a cementet, így az oszlopok integritása nehezen volt csak biztosítható. Ezért a megfelelő állékonyság és vízzáróság eléréséhez az eredetileg tervezetthez képest jelentősen több jet-oszlopot kellett készíteni. A munkagödör állékonyságát a létrejövő fal kisebb merevsége miatt 3 sor csavarozott idomacél zárt kerettel biztosítottuk.

A két liftet az aluljáró szintjén a meglévő aluljáró bővítésével kötötték össze. Az Üllői út alatt épített szerkezet munkatérhatárolási terveit is irodánk készítette el. Ennek során nehézséget jelentett, hogy az építés alatt az Üllői út városközpont felé haladó, illetve a Könyves Kálmán körútra kanyarodó irányai számára 2 sávon folyamatosan fenn kellett tartani a forgalmat. Ezért olyan megoldásban kellett gondolkodnunk, amely a keresztirányú szakaszos építést is lehetővé teszi. A tervezett vasbeton szerkezettel párhuzamosan, attól mindössze 1,5-2 m távolságra az Üllői utat több közművezeték is keresztezi. Az építés során ezek kiváltását a kivitelező mindenképpen el kívánta kerülni, mert jelentős késést okozott volna az amúgy is szoros építési ütemezésben. A mintegy 4 m mélységű munkatérhatárolást ezért a meglévő metrófödémre, táblás dúcolat védelmében épülő zsalukő súlytámfallal terveztük meg. A megoldás remekül alkalmazkodott a szakaszos építés követelményéhez, illetve a végleges szerkezet szigeteléstartó falaként később felhasználható volt.